A Feng Shui szerint a ház is “élő”,  és „lelke” van. Az emberekhez hasonlóan, az épületnek is elkészíthető az energiatérképe, horoszkópja, a korának és tájolásának a figyelembevételével. Ebből kiderül, hogy a csí hogyan hat az ott élőkre egy adott időszakban. A házhoroszkópra hatnak éves, havi, sőt napi energiák (Repülő Csillagok) is, amelyek erősíthetik vagy gyengíthetik az adott területeken eleve uralkodó csillagokat. Ezeket  9 számmal jelöljük. (A Repülő Csillagok elméleti hátteréről bővebben olvashatsz itt.)

A Repülő Csillagok éves helyzetéből – abból, hogy az adott évben melyik égtájon melyik csillag helyezkedik el – következtetni lehet arra, hogy mikor melyik területen számíthatsz fellendülésre, harmóniára, mikor kell jobban odafigyelni az egészségre, mely életterületen várható visszaesés, mikor vagy hajlamosabb a vitatkozásra, mikor tudsz könnyen ismerkedni, mikor érhetnek váratlanul bekövetkező kellemetlen események, mikor, milyen téren keveredhetsz könnyen jogi ügyekbe, pletykákba. Javaslatokat kapsz arra vonatkozóan, hogy lakásod és életed különböző területein mire érdemes odafigyelned, és milyen orvoslási eszközöket célszerű használnod.

Repülő Csillagok 2023

Ház középpontja

A ház középpontjába a 4-es szerelmi és szellemi sikerek csillaga repül be idén. Ez segíti a tanulást, az erősíti a kreativitást. Új kapcsolatokra tehetsz szert az élet bármely területén, legyen szó akár barátokról, üzleti partnerekről, kollégákról vagy párkapcsolatról. Kissé szétszórt, szeszélyes is lehetsz a csillag hatására.

Orvoslás: Nem feltétlen kell orvosolni a csillagot, ha nem okoz problémát. Ha viszont a lakásod középpontjában sokat tartózkodsz, pl. itt a kedvenc ülőhelyed, az íróasztalod, ahonnan dolgozol egész nap, vagy itt az ágyad, és érzed a fent említett szétszórtságot, akkor érdemes elhelyezned valamilyen piros színű kiegészítőt vagy égess gyertyát/mécsest a területen. Ha itt olyan rész van, ahol nem töltesz érdemben időt (pl. fürdő, tároló, gardrób), akkor a csillag hatásai sem lesznek olyan erősek, így nem releváns az orvoslás.

Észak – Karrier

A Karrier területén helyezkedik el idén 9-es jövő gazdagság csillaga. A munkában és az emberi kapcsolatokban hozhat ez az állás harmóniát, stabilitást. Bölcs döntéseket tudsz most hozni, melyek kihatással lehetnek a közép távú jövődre is. Érdemes ezért megfogalmaznod magadnak, hogy mik a karriered terén a célkitűzéseid, mert az energiák segítik a megvalósulásukat.

Megerősítésképp használhatsz egy kisebb mozgó tárgyat ezen a területen, főként, ha itt az eredeti házhoroszkópod szerint is jó Vízcsillag van!

Dél-Nyugat – Párkapcsolat, szerelem

Az 1-es harmónia csillag kerül idén erre a területre. Ez az állás segít megteremteni a hosszú távú boldog párkapcsolat alapjait, legyen szó akár új, akár már meglévő kapcsolatról, de általánosságban is elősegíti a harmonikus emberi kapcsolatokat is.

Orvoslás: ha ezen a területen sokat tartózkodsz, akkor helyezz ide egy fém tárgyat és/vagy szürke, ezüst, fehér kiegészítőt!

 Kelet – Egészség, család

A 2-es betegség csillag kerül ide idén. Hozhat bizonytalanságot, aggodalmakat és kihívásokat, elsősorban az egészség kapcsán vagy a családi kapcsolatokban. Amennyire tudod, igyekezz elkerülni ezt a részt idén a lakásodban. Ha ez nem megy a lakás adottságai miatt, akkor élj az orvoslás lehetőségével és ami még fontosabb, ebben az esetben fokozottan figyelj a gondolataidra! Kerüld a negatív gondolatokat, aggodalmakat! Gondolkozz pozitívan, minden nap idézd fel magadban azokat a dolgokat, amikért hálás vagy, így sokkal kevésbé tud rád hatni a negatív energia! Hogy az aktív energia ne egymásnak feszülésben csapódjon le, érdemes közösen sportolni a családtagjainkkal.

A Jupiter Nagyherceg idén ezen a területen helyezkedik el (a középső harmadban). Nem szerencsés, ha ezen a területen építkezel vagy ásol, földmunkát végzel, nem jó “megzavarni” a Nagyherceget, mert akkor veszteségeket, problémákat okozhat. Lehetőleg ne ülj szemben ezzel iránnyal.

Orvoslás: Tegyél fém tárgyat vagy szürke/fehér kiegészítőt erre a területre!

Dél-Kelet – Gazdagság, siker

A Gazdagság, siker életterületen helyezkedik el idén a 3-as vita csillag. Ez egy aktív, vibráló energia. Elősegíti a változást, az irányváltást, a kockázatvállalást. Érdemes azonban körültekintőnek lenni, mert a 3-as csillag igen aktív energiája – mivel nem időszerű csillag a mostani korban – vitákhoz, konfliktusokhoz vezethet az anyagiak terén. Légy megfontolt és óvatos, kerüld a nagy kockázattal járó befektetéseket! Ha teheted, kerüld el a lakás ezen területét! Ha az adottságok miatt ez nem megy, akkor kövesd az orvoslást!

Orvoslás: Helyezz ide, és égess egy piros gyertyát/mécsest vagy tegyél ide piros kiegészítőt!

Észak-Nyugat – Segítők, utazás

Erre a területre az 5-ös váratlan események csillaga repül be idén. Kihívásokat, problémákat, nem várt nehézségeket, hirtelen felmerülő, stresszel járó megoldandó feladatokat hozhat. Jellemzően a problémák egy változáskor vagy utazások alkalmával ütik fel a fejüket. Kaphatsz segítséget nem várt módon is, de mivel a csillag nem időszerű, nem biztos, hogy ez olyan formában vagy olyankor történik, ahogy szükséged lenne rá. Igyekezz a lehető leginkább elkerülni a lakás ezen területét. Ha nem sikerül, akkor pedig használd az orvoslást, és igyekezz minél pozitívabb gondolkodást fenntartani! Érdemes tudatosan ráerősíteni erre, jógázz, meditálj, sportolj, végezz bármilyen hozzád illő tevékenységet, aminek a hatására örömteli tudsz lenni, és fenn tudod tartani a pozitív rezgést. Ha mentálisan erős vagy, kevésbé tudnak lerántani a negatív energiák. Próbáld tudatosan tréningezni magad erre!

Orvoslás: Helyezz ide egy fém tárgyat vagy fehér/szürke kiegészítőt!

Nyugat – Kreativitás, gyerek

Erre a területre idén a 6-os fehér csillag repül be. Segíti az állás a kemény munkát és az előmenetelt, különösen a kreatív munkából élőknek hozhat sikert. Ez azonban nem egy könnyen jövő siker, ami az öledbe hullik, hanem olyan, amiért meg kell dolgoznod. Mivel a jelenlegi 8-as korszakban ez a csillag nem időszerű, ezért könnyen hozhat jogi bonyodalmakat, stresszt vagy azt az érzetet, hogy kívülről nyomás nehezedik rád. Ha van gyermeked , akkor rá is stressz nehezedhet. Mindenképp figyelj oda a jogi tisztaságra, a hivatalos papírokra, különösen valamilyen nagyobb változáskor (pl. költözés, munkahelyváltás) vagy kisebb-nagyobb utazások során! Ha erős stresszt, nyomást tapasztalsz, akkor pedig érdemes egy néhány perces meditációval, légzésfigyeléssel elcsendesíteni a tudatodat.

Az ún. “Három shá” egy kedvezőtlen energia, mely évről évre változtatja a helyét. Nem jó háttal ülni annak az iránybak, ahonnan ez az energia hat. Idén ez most Nyugat. Ugyanitt van az oppozíció helye, is. Nem ajánlatos háttal ülni ennek az iránynak. Nem szerencsések itt a felújítások, földmunkák, nagy zajjal járó tevékenységek, mert ha itt megborul a harmónia, akkor könnyen egészségügyi, anyagi és egyéb gondok jelentkezhetnek.

Orvoslás: ha érzékeled a fent leírtak negatív hatását, érdemes elhelyezned ide egy bambuszt vízben vagy bármilyen vágott virágot vízben, illetve egy Három Égi Őrzőt.

Észak-Kelet – Önművelés, tudás

Ezen a területen helyezkedik el idén 7-es csillag. Remek kommunikációs készséggel rendelkezhetsz idén, és remek ötleteid lehetnek. Mivel nem időszerű most ez a csillag, megjelenhet ez a hatás úgy is, hogy félreértenek vagy te értesz félre valakit, illetve pletykákba, híresztelésekbe keveredhetsz. Érdemes önmérsékletet mutatni, és inkább csendben maradni, amikor netán azon kapod magad, hogy hogy pletykálkodásba kezdenél vagy rosszat mondanál valakiről a hát mögött.

Ha a fent említett pozitív hatásokat tovább szeretnéd erősíteni, akkor megerősítésképp használj egy kisebb mozgó tárgyat ezen a területen (különösen, ha eleve jó Vízcsillag van itt a házhroszkópod szerint).

Dél – Hírnév

Ezen a területen uralkodik idén 8-as jelen gazdagság csillag. Kifejezetten kedvező terület, igyekezz minél több időt tölteni itt! A népszerűséged, hírneved erősödhet, az emberek odafigyelnek rád. Fellendülhet a társasági életed, fontosak lehetnek a baráti kapcsolatok.

Ha nem érzékeled ezeket az áldásos hatásokat, akkor megerősítésképp használj egy kisebb mozgó tárgyat ezen a területen.