Feng Shui 9-es kor

Bár a 9-es kor csak 2024. februárjában kezdődik hivatalosan, az átmenet a korszakok között nem egyik napról la másikra történik, hanem több év alatt fokozatosan, azaz már aktívan benne vagyunk a folyamatban. Ilyenkor érezhetően megcsap minket a változás szele, a 8-as kor energiái fokozatosan erejüket vesztik, és a 9-es korhoz kapcsolódó más jellegű megélések, feladatok kezdik éreztetni a hatásukat. De hogy mit is jelent ez pontosan, azt megpróbálom az alábbiakban elmagyarázni:

Feng Shui időszámítás

A Feng Shui időszámítása asztrológiai és asztronómiai szempontok szerint különböző cilusokon alapul. Egy ún. nagyciklus 180 évig tart. Ez felosztható három 60 éves ciklusra (Alsó, Középső és Felső ciklus). Ennyi idő kell ahhoz, hogy a kínai asztrológiából már jól ismert 12 Földi Ág (Patkány, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó) és 10 Mennyei Törzs (az 5 őselem yin és yang változata, azaz a  Yin Fa, Yang Fa, Yin Tűz, Yang Tűz, Yin Föld, Jang Föld, Jin Fém, Jang Fém, Jin Víz és Jang Víz) találkozásából pont ugyanaz az együttállás szülessen.

A 60 éves ciklusok további három 20 éves periódusra oszlanak, így összesen tehát 9 korszak van. A taoistáknak már az i.e. 3. században voltak megfigyeléseik arra vonatkozóan, hogy a Göncölszekér égi mozgása, a Sarkcsillag körüli keringése összhangban áll a földi életben bekövetkező folyamatokkal, változásokkal. A taoista hagyomány szerint a Göncölszekér valójában kilenc (nem pedig 7) fő csillagból áll. Ezek közül mindig van egy uralkodó csillag, amelynek az uralma 20 éven át tart, majd őt követi a következő soron következő csillag. A 9 csillagot a Feng Shuiban leggyakrabban egyszerűen csak számokkal jelenítjük meg, de családtagok neveit, trigramokat, őselemeket, égtájakat, színeket, testrészeket, szerveket stb… is lehet társítani hozzájuk. 

Teljes ciklus(180 év)KorszakÉvGua
Felső ciklus11864 – 1883 Kan – Víz, Észak, Középső fiú
Felső ciklus21884 – 1903 Kun – Föld, Dél-Nyugat, Anya
Felső ciklus31904 – 1923 Csen – Fa, Kelet, Legidősebb fiú
Középső ciklus41924 – 1943 Szun – Fa, Dél-Kelet, Legidősebb lány
Középső ciklus51944 – 1963Föld, Közép, Hetedik gyermek
Középső ciklus61964 – 1983 Csian – Fém, Észak-Nyugat, Apa
Alsó ciklus71984 – 2003 Tui – Fém, Nyugat, Legfiatalabb lány
Alsó ciklus82004 – 2023 Ken – Föld, Észak-Kelet, Legfiatalabb fiú
Alsó ciklus92024 – 2043 Li – Tűz, Dél, Középső lány

Időszerű és nem időszerű csillagok

Az egyes korszakokban a csillagoknak más és más minőségük érvényesül. Ezt Feng Shui nyelven úgy hívjuk, hogy vannak időszerű és nem időszerű csillagok.

Az időszerű csillagok tudják leginkább elősegíteni a kedvező változásokat, a harmóniát, a lehetőségek áramlását. Ilyen az uralkodó csillag, aki mindig a legerősebb, ő képes a legkedvezőbb hatást kifejteni. Időszerűek azok a csillagok is, amelyek feltörekvőben vannak, és “készülnek a későbbi uralkodásra”. Ők is alapvetően pozitívak, de hatásuk kevésbé látványos, vagy inkább hosszú távon érik be.

A nem időszerű csillagok közé tartozik, egyrészt, az előző korszak uralkodó csillaga. Ő hanyatlik, gyengül, és bár nem kifejezetten kártékony, de már kevésbé tudja a pozitív hatásait érvényre juttatni. Vannak stagnáló fázisban lévő csillagok is, akik energiájukkal generálják a nehéz helyzeteket, az elakadásokat. Végezetül vannak olyan csillagok is, amelyek kifejezetten káros hatást fejtenek ki, csökkentik az életenergiát, elhomályosítják a gondolatokat, cselekedeteket.

A 180 éves ciklus alatt minden csillag megjárja az összes fent említett fázist, ugyanakkor más és más hatásuk van az egyes stádiumokban, hiszen mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai.

Repülő csillag módszer

A Feng Shui Repülő Csillag módszerének a sajátossága az, hogy figyelembe veszi az adott épület tájolásán, környezetén, külső-belső elrendezésén túl az idő aspektusát is, azt, hogy az ott lakók mikor születtek, és hogy a ház mikor épült. Ennek megfelelően – a tájolás figyelembevétele mellett – meghatározza, hogy és mely égtájakon mely csillagok fejtik ki a hatásukat a lakásban, és miképpen lehet kihasználni az időszerű csillagok áldásos hatásait, és hogyan orvosolhatók a nem időszerűek kedvezőtlen hatásai.

Mivel 20 évenként változnak a korszakok, ezért minden házhoroszkóp, ami 2004 és 2023 között készült, felülvizsgálásra szorul, hiszen lesz olyan csillag, ami eddig kedvező volt, az új korban viszont nem lesz az, és olyan is, amely eddig kedvezőtlen volt, és most időszerűvé válik, azaz pozitív lesz. Ennek megfelelően változnak a lakásban a kedvező, kedvezőtlen területek, és más orvoslásokra van szükség, mint eddig. 

Leköszön a 8-as kor

2004-2023 között a 8-as kort éljük, és 2024-ben lépünk a következő, 9-es korba, viszont az átmeneti időszakban már erősen benne vagyunk. A 8-as kor a Föld elemhez kapcsolódik, így az elmúlt 20 év kedvezett az építőiparnak, az ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatásoknak és ügyleteknek. A 2000-es évek eleje óta az ingatlanárak és a földek ára is világszerte sokat emelkedtek, és sok embert tettek gazdagabbá. Aki ebben a korszakban ingatlanból kereste a pénzét, az nagy valószínűség szerint jól járt.

A Föld elemhez kapcsolódnak a kézzel megfogható dolgok is, így a 8-as kor kedvezett azoknak az ágazatoknak is, amelyben szerepet játszik konkrétan a kéz, pl. masszázs vagy az okostelefonok piaca (gondoljunk csak bele, hányszor vesszük kézbe, nyomkodjuk nap mint nap..), kézműves termékek, kényelmet, biztonságot nyújtó szolgáltatások. Jelenleg elkezdhetjük érzékelni a Föld elem hanyatlását. Az ingatlanárak vélhetően szép lassan csökkenni fognak, és az ingatlanipar már nem lesz olyan élénk a 9. periódusban. 

Üdv a 9-es korban

Ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor mindig érdemes számot vetni, elgondolkodni azon, hogy céljaink, jövőképünk vajon összhangban van-e a jövő tendenciáival, illetve abban az iparágban dolgozunk-e jelenleg, ami hosszú távon is prosperál, vagy esetleg célszerű lenne váltani vagy újítani a meglévőn belül a trendeknek megfelelően. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni, hogy mely területek, iparágak számíthatnak fellendülésre a 9-es korban. 

A 9-es csillag „9-es Lila csillag” néven ismert, és csillagászatilag megegyezik az Alcor csillaggal. Eleme a Tűz. A csillaghoz kapcsolódó Li trigram a Középső lány a családban. 

Mivel a Li trigram a Középső lányt szimbolizálja, így a nők szerepe felértékelődhet ebben a korszakban. Különösen a középkorú nők érhetnek el jelentős sikereket, és valószínűleg egyre több fontos és vezető pozícióban láthatunk majd nőket.

A 9-es csillag a szemhez, a szívhez, az elméhez kapcsolódik, így ezekkel a testrészekkel, illetve a mentális betegségekkel, agyi rendellenességekkel kapcsolatban számíthatunk bizonyos orvosi előrelépésekre vagy áttörésekre.

A tűz területek közé tartozik az információs technológia, a digitalizáció, az internet, a mesterséges intelligencia, a robotika, a média- és szórakoztatóipar (különösképpen ahol a látványnak van nagy szerepe), a filmipar, a virtuális valóság, a grafika, a látványtervezés, a szoftveripar, a szépségipar, szépségápolással kapcsolatos szolgáltatások, művészet, kultúra és pszichológia.

A tűz elemhez tartozik az energia, így előtérbe kerülhetnek az alternatív energiaforrások, illetve áttörések, új megoldások is születhetnek e téren. Az elektronika és elektromosság is ide kapcsolódik, teret nyerhetnek az elektromos járművek. A 9-es csillag szimbolizálja a repülőgépeket, űrhajókat is (tűzenergiával meghajtott csövek az égen), így még inkább előtérbe kerülhet az űrkutatás is.

Fontos szerepe lehet a vendéglátásnak (kávézók, éttermek), hiszen itt megjelenik a hő, a tűzhely, a kemence, a forró étel és ital, mint Tűz analógia. De minden más szegmens, ahol hőt termelnek, vagy megjelenik a tűz, ide tartozik, legyen az akár szauna vagy kémiai kísérlet. Emellett a világítással, fénnyel kapcsolatos területek is előtérbe kerülhetnek, mint például a lézer. A Tűz szimbolizálja az intellektust is, így ide tartozhat a felsőoktatás, a könyvtár is, illetve minden olyan munka, ahol az intellektus fontos. Az állatokkal kapcsolatos szakmák is fellendülhetnek.