„Az elmúlás a harmónia egyik alappillére.
Ha nem harcolunk ellene,összhangban vagyunk a valósággal.”
/Buddha idézet/
Ősszel sokak érzik magukat szomorkásnak a nyár elmúlta és a tél közeledte miatt. A nyárhoz, aktivitáshoz, kiáradáshoz, lendülethez, örömhöz kapcsolódó, tüzes jang energiák az ősz eljövetelével szép lassan háttérbe szorulnak, helyüket pedig átveszik a passzív, nyugodt, megadó, lassúbb típusú jin energiák, melyek a befelé fordulást, a lelki élet fontosságát hangsúlyozzák.
Ahogyan elfogadjuk a természetben az évszakok állandó körforgását, úgy az érzelmek hullámzását is el kell fogadnunk. Hiszen a jang energia nem tud létezni a jin energia nélkül, így ahhoz, hogy az igazi örömöt át tudjuk élni, meg kell tapasztalnunk a bánat és az elmúlás érzését is.
Ebben az időszakban érdemes kicsit ráhangolódni az évszak energiáira, kicsit megnyugodni, befelé figyelni, számot vetni, és elengedni azokat a beidegződéseket, régi mintákat, akár élethelyzeteket, melyekre már nincs szükségünk.
Hogyan hangolódjunk az őszre otthonunkban?
Otthonunkat tavasszal és ősszel célszerű alaposan felfrissíteni, hiszen ha új és tiszta energiák áramlanak körülöttünk, az erőteljesen kihat a belső világunkra. A hangulatos, meleg családi fészek kialakítása pedig most azért is kiemelten fontos, mert ősztől kezdve, mikor hűvösebb, sötétebb van, sokkal több időt töltünk a lakásban, mint nyáron. Mit tegyünk hát?
- Selejtezzük ki a régi, nem használt dolgainkat!
- Végezzünk nagytakarítást! Az ablakok megtisztításával javulnak a „kilátásaink”, az ajtó tisztára mosásával pedig az életünkbe érkező lehetőségek kapnak nagyobb teret.
- Frissítsük fel a színeket otthonunkban és öltöztessük díszbe az ősz színeivel! Egy-egy új szín, dísz becsempészésével jelentősen alakíthatunk lakásunk hangulatán. Készíthetünk őszi díszeket falevelekből termésekből.
- Gyújtsunk gyakran gyertyát, mécsest! Ezek visszahozzák kicsit életünkbe a jang energiát, a tüzet, és ezzel felkeltik az öröm érzését!
- Ha sok rossz dolog történt mostanában az életünkben, például vita, veszekedés, betegség, akkor végezzünk/végeztessünk tértisztítást!